HTML

MENTSÜK MEG EGYÜTT A BUNYEVÁC NÉPET!


Preambulum: részletesen a BUNYEVÁC HOLOKAUSZT című blog tartalma ecseteli mindazt, miként bánt el 2006-ban a magyar parlament, az MTA volt elnöke állásfoglalására támaszkodva a magyarországi bunyevác néppel.
Miként akadályozták meg, hogy 13 más honi kisebbséghez hasonlóan mi bunyevácok is elismert nemzetisége legyünk ennek az országnak. Mely országban megítélésem szerint álszent módon kezelik intézményesítetten a kisebbségek sorsát, látszatszerűen érvényesítik azok törvény és alkotmány által rögzített jogait.
Olyan diszkrimináció ez egy EU tagállam esetében, amit naiv hitem szerint az EU-nak sem lenne szabad tétlenül szemlélni.

Kedves bunyevác barátaimmal és nem bunyevác segítőimmel együtt eltökélt célunk az, hogy a bunyevácokat ért sérelmeket és méltánytalanságokat úgy hazai, mint nemzetközi fórumok által orvosoltassuk, hogy a bunyevác nép is elfoglalhassa méltó helyét azon a nemzetiségi palettán, ahol evidens módon kellene, hogy helye legyen.

Ehhez kérjük minden, ügyünkben lojalitást vállaló ember segítségét a világból!

Muity Mijo
a bunyevácok nemzetiségi elismertetésére irányuló népi kezdeményezés elindítója
Magyarország-Hungary, Baja

IDE ÍRJ!

Ha beszéled a bunyevác nyelvet, és többet szeretnél megtudni e népről, akkor kattints ide:

BUNJEVCI-BUNYEVÁCOK




FACEBOOK oldalam

YOUTUBE oldalam

CROATIA STRÓMANJAI ...

Friss topikok

Archívum


Új népi kezdeményezés indult a bunyevácok nemzetiségi elismertetéséért!

2008.10.20. 10:11 Muity Mijo

Bárhogyan is nézem, a Házelnök bejelentése szerinti három hónapos határidőt az Országgyűlés túllépte, azaz törvénysértő módon hozta meg a bunyevác népi kezdeményezéssel kapcsolatos döntését. Minderről természetesen haladéktalanul tájékoztattam elsősorban az…

1 komment

Címkék: segítség holokauszt bunyevác help támogatás adomány sos stateless mijo bunjevci bunjevac muity discrimination pomoć помоћ буњевци charitable donations ethnic aparheid

süti beállítások módosítása